Az előző posztban leírtam a pesti kiruccanásunk első két napját, most jön ennek a másik fele, és vége :)

Szóval a harmadik nap úgy döntöttünk, hogy reggelizni a Tökmagban fogunk, zöldborsós burgerre éhezve (én) a férjem pedig azt a guszta aszalt paradicsomos tésztát nézte ki gondolatban.
Mikor odaértünk, ki is néztük, hogy a tészta van, így mondtam én kérnék egy olyan burgert, mire a mondat közepén a nem túl kedves pultos belevágott, hogy az majd később lesz. Mondom jó, akkor egy paradicsomos tésztát kérek, férjem közben szemezett a gombással, ami ugyan nem volt a pultban, de hátha. Nem volt, csak másfél óra múlva lett volna elérhető. Az első nap, mikor ott voltunk, a hölgy kedvesen felajánlotta, hogy a tésztákat meg is melegítik, na ezen a napon ez a férfi pultostól elmaradt. Szóval, megvettük, és a hideg tésztáinkkal a közeli padra telepedtünk, ahol elkezdtük enni a reggelinket. Közben a srác kifigyelte, hogy mi ott vagyunk, és zavarában elkezdte lepakolni az egyik asztalt, és mondta, hogy üljünk csak oda. Mivel én már majdnem végeztem, és a férjemet ismerve nem mozdult volna semmiért sem, így mondtam neki, hogy köszönjük, megvagyunk. A tészta amúgy fincsi volt, pesto volt rajta aszalt paradicsommal és fenyőmaggal. Amúgy gluténementes is volt, ami plusz pont. Annyi problémánk volt csak vele, hogy mivel én mindent olaj nélkül készítek, így nekünk ez kissé olajos volt. A férjem így meg is hagyta a felét, amit a hosszú nap legvégén ettem meg, miközben körbecipeltem egész Pesten, és még állt pár órát a szobában is, de ennek ellenére meg sem romlott, ami király.
A reggelit bezáróan a zöldségesbe tértünk be, ami az étterem mellett volt, itt vettünk málnát és piros banánt! Sosem láttam még ilyet.

Az íze persze banán volt, talán egy kicsit "zöldségízűbb" volt, értsd: nem volt olyan édes. A belseje kicsit narancsosabb színű volt, az állaga krémes, mint a jó érett banánnak. (Bár szerintem ez nem volt teljesen érett.)
Innen a hősök tere felé vettük az irányt, ahonnan tovább haladva egy park szerűségbe vezetett az utunk, volt valami épület is ott, de már nem emlékszem, hogy mi. Ja meg Anonymus szobra is. Az menő volt.
Hazafelé irányba a Slow Foodiezba vezetett az utunk, azt főképp azért néztem ki, mert volt az étlapon tempeh, és mivel sosem ettem, és nem látok rá opciót, hogy mostanában hozzájussak, ezért gondoltam itt a kitűnő alakalom.
A hely kellemes volt első nekifutásra, bár többszöri szemle után sem vettük észre, hogy fel lenne tüntetve a mosdó, ami a férjem szolid morgását vonta maga után. Ezután leültünk egy kiszemelt asztalhoz, amire a kezünket rátéve szimplán odatapadtunk. Ezen jó sokat nevettünk még sokáig... Miután az egy szem pincérnő figyelmét felkeltettük, végül rendelhettünk, és megkaptuk az úti infót a mosdóba...
Itt a férjem valami vegetáriánus raviolit evett, amit megbánt. :'D Én mondtam neki hogy azt a gyros szerűt kérje, de nem. Hát csalódott. Mellé limonádét ivott, ami az ízlésének jóval több mentát tartalmazott, mint kellett volna. Hát így járt. Én az előétel lapról nyersvegán sushit kértem és a tempeh salátát. Mellé valami szörpöt kértem, aminek egy része kihozatalkor az asztalon landolt, és olyan édes volt mint a bűn, szóval végül kapott egy adagot a limonádéból, elvéve az édesség élét. Volt víz a pulton, amiből mások ittak, de mi nem mertünk, lévén, hogy a tisztított víz decijét 100 ftért mérték, és így is busás árat fizettünk az ebédért. Amúgy az én ebédem nem volt rossz, a sushi kifejezetten jó volt, csak nem szabadott volna harapni, így elég rondán ettem. Upsz. A tempeh salátában nekem hiányzott valami savanykás íz, amit a sajnos 2-3 szem koktél paradicsom nem adott eléggé meg minden falathoz, és nem segített rajta az (állítólag mustáros pácban pácolt) tempeh, amihez asszem sült édesburgonyát is raktak, amiknek együtt egy sült íze volt. Amúgy a tempeh egész jó, érdekes állagú, de tudnék belőle dolgozni, de mivel errefele nincs (vagy csak elbújt jól) ezért ennyi találkozás bőven jó volt. (Mikor ezt otthon meséltem, a sógórnőm ráncolt orral nézett, mintha valami csak azért mert vegán undorító is lenne...)

Ezek voltak az ebédeim. Amúgy tényleg mutatósak voltak :)
Mivel nem hagyott nyugodni a zöldborsós burger a Tökmagban, ezért vissza mentünk egyért. Erről nincs képem, mivel a szálláson ettük meg, addigra pedig a zöldborsókrém átvette az uralmat MINDEN felett. Amúgy isteni. Ki kell próbálni. Még beugrottunk a Vegán Édes Élet Cukrászdába, ahonnan egy kis süticsomaggal lettünk gazdagabbak, ezt is a szálláson fogyasztottuk el:

Szóval balról jobbra: pisztácia, mandula, citromos, vanília, marcipános csoki (ha jól emlékszem)
A vanílián kívül mindegyik fenséges volt, az az egy pedig úgy elment. A pisztácia volt a legjobb, igazi pisztácia volt a krémben az utánozhatatlan pisztácia ízzel! Mennyei.
Ezután nagy nehezen megbeszéltük, hogy vacsorára a 827-be megyünk, és kihagytunk egy másik éttermet még, amit megbeszéltünk, mert még úgy volt, hogy elmegyünk a Las Vegan's-ba újra, végül ezt is töröltük a tervből.
Szóval vacsorára a 827 Kitchen-t látogattuk meg, ami életünk legjobb választása volt. Itt végre megkóstolhattam a szejtánt teljes valójában BBQ ízben. Egy falatot ettem, elég volt. Finom. A legjobb ebben a konyhában azt volt:
Mikor bementünk a pultos csaj odajött és kedvesen bemutatta az étterem szokásait, mivel kóstolóra is volt lehetőség, megmutatta a kikészített opciókat, és biztatott, hogy vegyünk nyugodtan.
Tájékoztatott, hogy minden a szejtánon kívül gluténmentes (mennyország).
Mondta, hogy van tisztított (!!!) víz, nyugodtan ihatunk belőle.
Kimérős a kaja, így mindent végigkóstolhattunk, nem maradt olyan, amibe bele ne kóstoltunk volna.
Szerintünk olcsó.
És minden isteni finom.
Nem viccelek. Kép nem készült, de olyan isteni ételeket ettünk, hogy másnap itt ebédeltünk, és innen vittünk vacsorát (meg egy böszme adag somlóit).
A férjem is minden ízét imádta.
Szóval a leg-leg-leg-legjobbak a városban.
Én nem bírtam megenni az ételem, így elvittük a maradékot, amit a szálláson ettem meg órákkal később (a közös hűtőbe nem akartuk tenni, féltünk, hogy megeszik.)
Hazafele belefutottunk egy fogyatékkal élő srácba, aki adományt gyűjtött a hozzá hasonlóknak. Gondoltuk miért ne, fejenként felírtunk egy ezrest. Adom neki a pénzt, erre néz rám furán, majd mutogatja, hogy minimum. Azt hittem lehidalok! Háromezer forintot kiáltott ki minimumnak. Persze fejenként... Mondom ez szép. Nagy nehezen összekapartunk annyit, mivel mindenhol kártyával fizettünk, ezért nem volt nálunk túl sok kp, persze egyből kiszúrta a nagyobb pénzt még a tárcában, és hogy ő ad vissza szívesen belőle. Mondtam neki ennyi van (odaadtam a háromezret) majd otthagytuk. Hát bakker mondom már annak sem örülnek, hogy adsz valamennyit, van minimum!
Szóval hazáig ezen hüledeztem. Mindenesetre végül jót röhögtünk az ügyön.
Utolsó nap az esős idő végett nem vadásztam elő a fényképezőt. Reggelit a Napfényesben ettünk, én pizzás csigát, és sajtos croissant ettem, ami töltelékes (!) és nagyon jó is volt. A férjem csigát választott, egy karobosat, és egy fahéjasat. Desszertnek (és egyben szülinapi torta gyanánt) francia krémest ettünk. Gyerekek, ha ettetek már jót... Zseniális volt komolyan mondom. Azt is megengedték, hogy gyertyát gyújtsunk, így megvolt a szülinapi kívánság is. Innen a west end city centerbe mentünk, ahol a Hihetetlen család 2-vel ütöttük el az időt 4D-ben. Marha nagy élmény volt mindkettőnknek, ezután egy átlag mozi szinte unalmas :D Végül a 827-be mentünk újra, majd a Déli felé vettük az irányt búcsút intve annak a mindig nyüzsgő, büdös és koszos, és kicsit sem hívogató Pestnek. A város maga érdekes élmény volt, átértékelődött bennem az utazási vágyam a világ köré, valamint az úti tervek is a jövőre való tekintettel. Az éttermeket jó volt kipróbálni, lenne, ahova vissza mennék, lenne, amit elkerülnék, de tekintettel a távolságra max akkor megyek fel enni, ha a posta felküld tanulni. Bár tervezzük, hogy valamikor meglátogatnánk egy vegán fesztivált, ez jó alkalom a 827-be való visszatéréshez is. A férjemben és bennem is ez hagyta a legnagyobb nyomot, és sajnáljuk, hogy ilyen pöpec étterem nincs közelebb.
Remélem érdekes volt a beszámolóm , legalább azoknak, akik nem minden nap tehetik meg, hogy csak úgy beüljenek egy ilyen helyre.